Emberemlékezet - Hallgatás Online

A magyar megyékben számos napilap volt 1945 előtt. De a kommunista párt mindet megszerezte valamilyen módon, egyáltalán nem válogatva az eszközökben. Így lett a megyei egylapos rendszer az egypártrendszerben. Elemzünk.

Feledésre ítélt ember, de mégsem lenne jó elfelejtenünk a tetteit. Mert a történelmi emlékezet segít elkerülni a hasonló helyzeteket.

Minden bevetett a pártállam 1945 után, hogy falun felfordulást okozzon, s megbonthassa a falusi társadalmat. A Ludas Matyi című vicclap például fontos fegyver volt ebben az egyenlőtlen küzdelemben.

1944 nyarán váratlan helyzet kerekedett Budapesten: a polgárháború szélére sodródtunk. Páncélosok szállták meg a főváros legfontosabb pontjait, s velük együttműködő politikusok és civilek készültek arra, hogy közbelépjenek, ha baj van. Mi is történt ezen a júliusi napon, s miért nem emlékezünk rá többet?

Hátba lövés is lehetne ennek a résznek a címe. Mert arra biztosan nem számítottak az 1944-ben a szovjet csapatokat messiásként váró magyar kommunisták, hogy az elsők között lesznek, akiket a szovjetek letartóztatnak. A miértekre igyekszünk választ kapni.

A munkaverseny kommunista találmány. Valamivel ösztönözni kellett a munkásokat a nagyobb teljesítményre, ha már a piacot kiiktatták a társadalomból. Elmerülünk a szocialista munkaversenyek szürreális világában.

A zsarnokságnak különböző arcai vannak. A kommunista zsarnokságnak volt arca Magyarországon Rákosi Mátyás, aztán az arc Kádár Jánosére cserélődött, de a lényeg ugyanaz maradt: a párt uralma a társadalom fölött.

A kommunista gondolkodás nem tűri az autonómiát. Márpedig aki 1945 környékén földet művelt, nem vagy csak kevéssé függött az államtól. Így ezek az önálló és nyakas parasztemberek törvényszerűen lettek a kommunista hatalom célpontjai. Nagyipari rendszerekbe akarták szervezni a mezőgazdaságot, hogy a parasztság is függő munkáslétbe kényszerüljön – akár a saját földjén is. Ennek volt egyik eszköze a beszolgáltatás, a begyűjtés.

A Szent Korona többször volt külföldön, de legmesszebbre 1945 után került, amikor először Németországban majd az Egyesült Államokban őrizték. 1978-as hazatérését az amerikaiak feltételekhez kötötték, például ahhoz, hogy az 1956-os megtorlást jelképező Kádár János ne legyen ott az átadáson. De a Szent Korona végül hazajött, s elkezdett „dolgozni”…

Életutak rejtélyei. Miként lesznek 1945 után szabósegédekből vagy kovácsinasokból néhány év alatt magas rangú katonai vezetők a kommunista rendszer kegyeltjei? S miként lehet az, hogy még 15 évvel az 1956-os alapokra hivatkozó rendszerváltoztatás után, 2005-ben is kaptak kitüntetéseket az 1956-os forradalom leverésében részt vevő pufajkások egyes parancsnokai? Életrajzok nagyításban.

Lehetséges-e negyven év tagadás, hallgatás, csönd és elnyomás után a múlt feltárása? Ezzel a kérdéssel szembesültek azok, akik a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején szerették volna feltárni a délszláv háború előtti utolsó nagy európai népirtás, az 1944-45-ös délvidéki események valós történetét. 20 és 40 ezer közé teszik a meggyilkolt magyarok számát, s ezzel együtt közel százezres lélekszám veszteség érte ekkor a délvidéki magyarságot.

Mindenki és minden szem a láncban. A balatoni munkatáborok, kitelepítettek és ellenállók nyomában járunk. 1945-ben a szovjet vashenger gördült végig ott, ahol most békésen nyaralnak az emberek, majd a szovjetek után érkezett Rákosi és rendszere, velük a villák elkobzása, a munkatáborok, a kitelepítések, a tönkretett életek. De előkerültek az ellenállók is.

Szovjet törvények alapján ítéltek el magyar állampolgárokat 1945 után Magyarországon a megszálló szovjet csapatok. Ráadásul ezeket az ítéleteket gyakran a magyar kommunisták kérték az elvtársaktól. Fájdalmas ez, de az így hozott döntésekkel a Szovjetunióba került emberek csak töredékét jelentették annak a több mint egymillió magyarországinak, akiket a második világháború után ilyen-olyan indokokkal a szovjet táborokba hurcoltak.

Miként ágyazott meg a Magyarország kárára történt trianoni határdöntéseknek a külföldi és a velük szövetséges magyar újságírók „munkája”? Miként írt és dolgozott Magyarország ellen a nyugatra és keletre menekült magyar vörös emigráció? Szomorú sajtószemle kis derűvel: amikor egy brit figyelmezteti a vörös emigrációt a hazájukkal szembeni kötelező hűségre.

A nagyhatalmak malomköveiről szól az adás, pedig a lengyel-magyar Korompay családról beszélgetünk. Arról, hogy miként talál szerelmet, boldogságot, alakít ki szép családot egy magyar férfi Lengyelországban a XX. század második évtizedében, miként vesz részt a lengyel állam közel másfél százados szünet utáni újjáteremtésében, majd miként lesz bolsevikok katyni tömegsírokba bedobált áldozatainak egyike, családja pedig miként esik áldozatul a nemzetiszocialista brutalitásnak. Két pogány közt… vagy két malomkő közt… sokféleképpen fogalmazhatunk: ez a lengyel-magyar sors.

Utolsó csatlós, bűnös nemzet… és folytathatnánk a sort azokkal a kifejezésekkel, amelyeket történészek majd újságírók és politikusok aggattak ránk 1945 után, miközben nem volt igazságtartalmuk. De arra alkalmasak voltak, hogy megbélyegezzük vele magunkat, hogy indokolatlanul rontsunk az önképünkön, s éles fegyvert adjunk ellenségeink kezébe.

Ha a németek fenyegették a magyar függetlenséget, akkor ellenük, ha a szovjetek, akkor ellenük léptek fel a Magyar Közösség tagjai. A laza szerveződésben nem nézték ki jobb-, ki baloldali. A nemzet iránti elköteleződés volt fontos. Követendő jó példa a XX. század közepéről.

Ugyanazona napon győzte le a magyar válogatott a Wembley stadionban az angolok csapatát, amikor hazatértek a gulágról az első magyar rabcsoport. A rádióközvetítést már hallhatták az első magyar vasútállomáson, ahol megállt a vonat. De ez nem hozta meg nekik a szabadulást: a koncepciós pereken nyugvó szovjet büntetés után a magyar büntetés következett a kommunista logika szerint.

A salgótarjáni fiatalembert szülei hazahívták 1956 október végén a veszélyes Budapestről, hogy a biztonságos otthonban vészelje át a veszélyes időket. De nem számoltak Kádár, Münnich és Marosán terveivel….

Arra a politikai terrorra, amelyet a Tanácsköztársaság idején vezettek be Magyarországon a kommunisták, nem volt felkészülve az ország. De a magyar jogrend sem volt felkészülve a kommün bukása után a büntetésekre. Egyszerűen nem voltak jogszabályok az ilyen működésre, mert előtte annyira elképzelhetetlennek tűnt az állam terrorja.

A második világháborúból is szerettünk volna kimaradni. Nem sikerült. Az utolsó esély arra, hogy a háború ne dúlja végig az országot s netán megmaradjon valami a hazatért területekből, az 1944 őszi kiugrás volt. Ennek előkészítésére komoly hazafiak vállalkoztak a kormány és a kormányzó stábjában.

A Tisza-tó manapság népszerű turistacélpont. A turisták némelyike biztosan ellátogat az egykori fogolytábor környékére, hogy megnézze, miként kezdődött a Tisza-tó története: a tiszalöki erőmű építésével, amiben kényszermunkások is részt vettek.

Gömbös Gyuláról sokáig nem beszélhettünk a tényeknek megfelelően. Ő is az 1945 utáni feledés és átszínezés rohamcsapatainak egyik áldozata volt. Most igyekszünk realista képet rajzolni a magyar miniszterelnökről.

A Rongyos Gárda neve ismert a Nyugat-Magyarország 1921-es vagy Kárpátalja 1939-es visszafoglalását eredményező harcokból. De a magyar nemzet érdekeit középpontba helyező csapatnak ennél nagyívűbb elképzelései is voltak. Részt akartak venni mindenben, ami Közép-Európa országainak önállóságát eredményezte volna a szovjet és a német fenyegetés idején. Így kerültek Finnországba is.

Magyarország a béke szigete volt, miközben körülöttünk etnikai tisztogatással járó véres háborúk formálták át a Balkánt és formálják most a keleti síkságot. Horvátország újjászületésének krónikája magyar szemmel.

Milyen szerepet játszanak a gyermekkori játékok későbbi identitásunkban és egy történészi életműben? S mi olvasható ki a múltból Magyarország jövőjére vonatkozóan? Ezt a kérdést tesszük fel Szerencsés Károly történésznek, aki a XX. századi magyar történelem nagyjainak megmutatására szentelte életét.

Maguk addig mentek jobbra, amíg meg nem érkeztek balra – így hangzott egy hozzászólás a nyilas és a kommunista mozgalom közös gyökereiről a magyar Országgyűlésben a Horthy-korban. A kisnyilasok 1945-ben simán átigazolhattak a kommunista pártba, sőt, szívesen is látták őket a tömegbázis nélküli kommunisták. De akkor miért szélsőjobb az egyik és miért szélsőbal a másik? Mi a közös bennük? Ezt elemezzük.

És még mindig a folytonosság: 1920 után, amikor a trianoni torzóból országot faragott egy tehetséges és hazaszerető politikusnemzedék, a kiegyezés utáni politikai rendszer példáihoz és módszereihez nyúltak vissza. Mik ezek a példák, s hogyan segíthetik a jövőt?

A magyar parlamentarizmus hajnalát elemezzük. Azt az időt, amikor nem tömegpártok, hanem „klubpártok” uralták a magyar politikát. Igaz, ez még nem a tömegdemokrácia ideje. De sok minden átmentődik belőle későbbre is. Mert van folytonosság a magyar politikában. S a folytonosságnak vannak eredményei.

Vajon mi maradt meg a sztálinizmusból és Rákosi rendszeréből a 21. századra is? Vajon velünk él-e a szellemi életben a sztálinizmus? Néhány szempontot vetünk fel.

A falvak népe 1956-ban napok alatt visszavette életét a kommunistáktól. A magyar nép demokratikus hagyományai működtek: a legrátermettebbek kerültek a falvak élére. De a falvakban vértelen szelíd forradalom után jött a kádári megtorlás, s ez már nem volt vértelen vidéken sem.

Mindenhol lázadtunk 56-ban. Még Kárpátalján is, a szovjet-ukrán bilincsekben is. Magyar kutatók elképesztő eredményeit tárjuk a hallgatók elé 1956 kárpátaljai titkairól.

Más volt a titkos parancsban és más a falragaszokon. Kárpátalja ezer éven át Magyarország része volt, s ez a természetes állapot állt helyre 1939-ben, de csak kicsit több mint öt évre. A szovjet-orosz-ukrán új világ kényszermunkával tört be Kárpátaljára.

A XX. században a kihalás szélére került ezeréves örökségünk. Kevés biztosat tudunk őseink vadászkutyáiról, de az biztos, hogy már a honfoglalók is nagy becsben tartották őket. Mindennapos használatuk azonban kikopott az életmódból, s ez megkérdőjelezte létüket is.

Számtalan kisebb-nagyobb sérülés érte kalandos élete során a magyar Szent Koronát. Sorra vesszük a sérüléseket, de közben kipillantunk a Szent Korona eredetére és jelképrendszerére is.

Mindannyiunkban van tűz. A közösség, a segítés tüze. S ha ez van, mehetünk is a tényleges tüzeket oltani, amelyeket a bombák, a robbanólövedékek és a nyomukban járó pusztulás gyújtott Budapest ostroma idején.

1939 ősze. Lengyelország megszűnt – legalábbis látszólag. Egyek felét a nemzetiszocialista Németország foglalta el, másik felét a szocialista Szovjetunió. De mégis működött a földalatti lengyel állam, s ennek az államnak sokat segítettünk mi, magyarok. Ezt a segítséget elemezzük a tátrai futárok példáján keresztül.

Miért kapja meg egy magyar ember halála után 63 évvel az egyik legmagasabb finn kitüntetést? Mit kellett tennie ezért a budapesti ostrom alatt? Rejtély és emberségből példa 1945-ből.

Találkozhattunk volna vele az utcán. Talán találkoztunk is. A „boldog békeidőkben” kezdte diplomáciai pályáját, de itt volt velünk a következő század végéig. Hevesy Pál Ferenc József diplomatája volt. Beszélgetés róla és egy elképesztően tehetséges családról.

Mi kell ahhoz, hogy egy ember rátaláljon a hivatására, arra, amiért született a földre? És a kérdés, ami ezzel rokon: vajon hány könyvespolcon férhet el egy Braille írással nyomtatott Biblia? Miközben a kérdésekre válaszolunk, középosztálybeli hölgy története bukkan elő a feledés homályából.

1956 magyar forradalma címlapsztori volt, méghozzá hosszú ideig. Többet szerepeltünk ekkor a nyugati újságok címlapjain, mint az előző 150 évben összesen. 56 nyugati sajtóját elemezzük.

Ha nincs az a nürnbergi bombatámadás, akkor katonatisztként szolgált volna. De amikor az amerikaiak lerombolták a német várost, a bombák a lelkében robbantak. A robbanások messzire röpítették: túl Európán és túl a befogható anyagi világon.

Átvitte a dinasztiát a királyságból a demokráciába. Hagyatéka most itt van Budapesten. Olyan hagyaték ez, amely nemcsak nekünk és az egykori monarchia népeinek, de az egész világ tudományosságának érdekes, mert a hosszú XX. század szellemtörténeti és történelmi összegzése is.

Beszélgetés azokért a százezrekért - apákért, anyákért, lányokért, fiúkért, férjekért és feleségekért -, akik elmentek egy „kis munkára” és soha nem tértek vissza.

Az 1963-as kádári amnesztia utána a forradalom igazi mozgatói börtönben maradtak. Kiket engedtek ki? Erről szól a beszélgetés.

Csak egy „kis munka”, „malenkij robot”. Sokszázezer magyar összességében sokmillió évi munkája gazdagította a Szovjetuniót.

Salgótarján, 1956. Fordulópont a kádári politikában. Amikor halottakon taposva akarnak békét teremteni Moszkva küldöttei. A beszélgetéssel M. Kiss Sándorra is emlékezünk.

Tabudöntögető beszélgetés a Nyugati téri sortűzről, amikor Kádárék már elég erősnek érzeték magukat, hogy a szovjet tankokkal maguk mögött szembe forduljanak a nemzettel. A beszélgetéssel M. Kiss Sándorra is emlékezünk.

A Székely hadosztály rövid története a hősies önfeláldozás és a kormányzati bénultság története, amikor vezetői szembe fordulnak a nemzet akaratával. De ki és miért tette tönkre a Székely hadosztálynak küldött ágyúkat?

Észak-Erdély visszatérése részleges gyógyír volt a trianoni sebre. Ezek az évek a megmaradást jelentették és jelentik az ottani magyar közösségek számára.